Reggel felébredtem, és éreztem, hogy ma valami történni fog. Valóban, hatalmas meglepetés ért: megtudtam, hogy bármiről lehetséges beszélgetni.
Pedig én azt hittem, hogy bizonyos témákról képtelenség. Azt hittem, a politika és a vallás azért van, hogy megosszon bennünket....
Fél óra késéssel estem be a szemináriumomra, ahol pillanatok alatt leszűrtem: nem a tananyagról folyik a szó. Talán az órai keretek is hozzájárultak, de mindenki mérsékelte magát, cizelláltan fogalmazott, és meghallgatta a másikat. Mindenesetre durva volt.
Az igazság, hogy mind a politika, mind a vallásosság kérdése egészen fiatal korunktól kezdve megosztó tényező a társadalmunkban. Halljuk, amint a szüleink beszélgetnek róla, és mivel korai éveinkben az ő szavuk szentírás, másnap már mi is óriási meggyőződéssel hangoztatjuk ugyanazokat a nézeteket a barátaink körében. Gyerekkoromban két szélsőséges, egymással ellentétes hatás ért, lévén hogy anyám és apám családja igencsak eltérő nézeteket vallott - nagyjából mindenről.
Az apai ág akarata érvényesült, amikor hogy-hogy nem, katolikus általános iskolába kerültem. "Klári apukája kiment tegnap a miséről, mert Péter atya az MSZP-ről beszélt." - súgta a fülembe egyik hétfőn a padtársam. Hozzátette, hogy így már nem szabad barátkozni Klárival, mert nyilvánvalóan kommunista. Persze, egészen mosolyogni való kis történet is lehetne ez, ha nem világítana rá egy véresen komoly problémára. Hiszen emiatt tartunk ott, ahol. Az ember vagy büdös kommunista, vagy büdös náci, és aki nem foglal állást, az a legrosszabb, mert az meg ostoba hülye. Alighogy megtanulunk cipőt kötni, máris elénk áll egy rémisztő, körvonalazatlan figura, és megkérdezi: "A" szett, "B"szett, "C" szett?" Mi meg meresztgetjük a szemünket, alig tudjuk kivenni a homályos alakot, s csak bámulunk, hogy mi van? Elmagyarázza: "Az első csomag választásával ezeket és ezeket a nézeteket vállalod, a második csomag ilyen és ilyen ideológiákat tartalmaz..." Bizonytalanul kapkodjuk a fejünket: tényleg muszáj most eldöntenem? És nem válogathatnám én össze, hogy miről miként gondolkodom? "Hohó, még mit nem!" - röhög az árnyalak. "Nálad okosabb emberek gondolkoztak már éppen eleget, elég lesz csomagot választanod. Amúgy sem kell itt különcködni. De vigyázz, miként döntesz, mert a későbbi csomagváltásnak ára lesz: barátok, családtagok elvesztésével jár..."
Én még csak kétféle emberrel találkoztam: az egyik egészen biztos abban, hogy igaza van, szilárd meggyőződéssel vall akármilyen témáról, és a sajátjának érzi ezeket a nézeteket csupán attól, hogy hozzájuk költ egy-egy jelentéktelen gondolatot. Csakis olyankor bocsátkozik vitába, ha érez rá némi esélyt, hogy partnerét "jobb belátásra" térítheti. (Hát persze, mi másért? - gondolja ezt olvasván az ilyen ember.) A másik típus csak vállat von: "Én X-el értek egyet. Pontosan úgy gondolom, ahogy ő. Egyébként meg hülye vagyok az egészhez." Valahol persze szép, hogy ki meri ezt jelenteni, mert nyilvánvalóan egytől-egyig hülyék vagyunk. (Nézzük csak meg a mostani helyzetet! Tudja bárki, hogy mi a megoldás? Nem az ilyen-olyan javaslatokra gondolok, nem a szélsőséges véleményekre, hanem arra, hogy valódi bizonyossággal állíthatja-e bárki, hogy ismeri a megoldást az egész helyzetre. Szerintem nincs egyetlen olyan politikus sem, aki minden oldalról körbejárta, kellő alapossággal átgondolta a teljes szituációt, s számításba vett minden érintett embert. ) Szóval igen, hülyék vagyunk, de attól még megpróbálhatunk gondolkozni, mert ki tudja, mi minden jó születhet belőle; és igen, lehetünk borzasztó okosak, de néha igazán hallgathatnánk, hátha másnak is akadnak jó ötletei.
Tudom, hogy semmi újat nem mondtam, s aki olvassa a bejegyzésem (már ha olvassa bárki), talán el sem jut a végéig, mert tök uncsi. De ha mégis: én csupán annyit szeretnék, hogy kicsit beszélgessünk.
